Bence 11 éves volt
Megszólalt Szita Bence egyik gyilkosa
Hat éve történt a brutális gyilkosság: megverték, összeszurkálták, majd élve eltemették a 11 éves kisfiút.
2018.04.12 16:36ma.huHat évvel ezelőtt Bogdán József és társa követték el az egyik legbrutálisabb gyilkosságot Magyarországon. Polcz Erika megbízására öszeverték, összeszurkálták, majd élve eltemették a 11 éves Szita Bencét. A nő azért adott utasítást a szörnyű gyilkosságra, mert féltékeny volt a kisfiúra, akit párja, a gyerek mostohaapja sajátjaként szeretett.
A gyerek egyik gyilkosa, Bogdán József interjút adott a Borsnak. Elmondta, hogy kórházban van, de a betegségéről nem akart beszélni, mert "sok a kárörvendő ember, aki azt mondaná, hogy megérdemli". Mint mondta, nem is akart beleegyezni a vizsgálatokba, de végül nem tudta elkerülni azokat.
Úgy tudja, még két hétig kórházban lesz, azután Szegedre viszik a Csillag börtönbe, ahol az ország legkegyetlenebb gyilkosait tartják fogva.
Elmondta azt is, a börtönben dolgozik, a celláján azonban csak egy tengerimalaccal osztozik, melyet egyébként a balástyai rémtől örökölt. A balástyai rémként elhíresült férfit négy gyilkosságért ítélték el, de ő maga ötöt vallott be. Két évvel ezelőtt öngyilkos lett.
Bogdán József elmondta azt is, van egy lánya, de ő teljesen külön életet él Kaposváron, van egy unokája is, őt azonban még sosem látta.
A börtönbéli legjobb barátja egyébként egy másik brutális gyilkos, a magyarbánhegyesi családirtóként elhíresült férfi. Ügyeikről állítólag sosem beszélnek egymással.
Szita Bence meggyilkolásával kapcsolatban azt mondta, társa mutatta be őt a megbízónak. Továbbra is azt állítja, nem vett rész a gyilkosságban, ott sem volt, mikor Bencével végeztek.
"Engem ott hagytak a toponári sörözőben. Ők elmentek hárman, ameddig visszaértek, én söröztem. Amikor visszajöttek a kocsival, a gyerek már nem volt velük. Beültem az autóba, Erika olyan ideges volt, hogy alig tudott vezetni, remegett a keze. Én csak a gyilkosság napján láttam a gyereket a sörözőben, én adtam neki pénzt, hogy vásároljon magának valamit. Chipset vett meg üdítőt. Aztán Kertész és Erika elvitték autóval" - mondta.
Polcz Erika nemrég ugyanabban a kórházban halt meg, ahol Bogdánt most kezelik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


