Időjárás
Kabátban ültek a gyerekek egy szombathelyi iskolában, mivel kirohadtak az ablakok
A szülők olajradiátort, hősugárzót vittek, de az sem segített. Végül más termekbe költöztették a diákokat.
2018.02.27 06:50ma.huA szülők vittek olajradiátort és hősugárzót a szombathelyi Bercsényi Általános Iskolába, olyan hideg volt az osztálytermekben – írta a Nyugat.hu. Ez sem segített, a gyerekek nagykabátban és csizmában ültek az órákon, miközben az ablakon süvített be a szél.
A portálnak egy szülő azt írta, a probléma már tavaly is előfordult, de addig semmi nem történt, amíg egy másik szülő a saját szemével nem látta, hogy mi a helyzet. A fő probléma, hogy az ablakok szabályosan szét vannak rohadva, bár az egyik szülő szigetelő csíkokat is vitt, az osztályfőnök közölte: már nem kell, mert másik teremben lesznek, amíg hideg van.
Az iskolaigazgató megerősítette, hogy néhány osztály termében problémát okozott a hideg, a diákokat más termekbe költöztették. Beke Eszter azt is elmondta, hogy egy korábbi pályázaton a nyílászárók 70-80 százalékát már ki tudták cserélni, most egy újabb pályázat keretében a többire is sor kerül. A felújítás határideje szeptember, így remélik, hogy jövő télen már nem okoz problémát a kinti hideg.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


