Vádemelés
Agyonverte feleségét az idős szentlőrinci férfi
Különös kegyetlenséggel elkövetett emberölés miatt emelt vádat a Baranya Megyei Főügyészség egy hatvanéves szentlőrinci férfi ellen, aki tavaly áprilisban agyonverte a feleségét.
2018.01.25 10:20MTIA vádhatóság csütörtöki, az MTI-hez csütörtökön eljuttatott közleménye szerint a vádlott és felesége rendszeresen fogyasztott alkoholt és veszekedett. Tavaly április végén - ugyancsak italozás után - a férfi azt kérte számon a feleségén, hogy pénztárcájából megint hiányzik egy nagyobb összeg. Veszekedtek, aztán a férfi ököllel ütötte és meg is rugdalta az asszonyt, majd rátérdelt, rátaposott.
A vádlott ezután lefeküdt aludni, és csak ébredésekor észlelte, hogy a felesége meghalt. Ekkor értesítette egy hozzátartozóját és a mentőket.
A szakértők megállapították, hogy a sértett halálát hosszadalmas bántalmazás okozta, a férj legalább ötvenszer ütötte és rúgta meg feleségét.
Mivel a sérülések jelentős fájdalommal jártak, és "az átlagosnál nagyobb" szenvedést okoztak a nőnek, a cselekmény különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésnek minősül - emelte ki az ügyészség.
A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság tavaly áprilisban azt közölte, hogy a gyanúsított részletes beismerő vallomást tett, és halált okozó testi sértés miatt indítottak eljárást ellene.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


