Közlekedés
Ilyen lesz az új budapesti metró-hév - fotók
Évek óta tervezik, hogy összekötik a HÉV és a metró vonalát az Örs vezér terén. Ez azt jelenti, hogy a Déli pályaudvartól átszállás nélkül lehetne utazni Gödöllőig, valamint leágazást építhetnek a XVII. kerületbe.
2018.01.03 18:09ma.huA Világgazdaság a Rákosmenti Hírek című helyi lapra hivatkozva már megírta a héten, hogy elkészültek a tervek a 2-es metró rákoskeresztúri szárnyvonalához. Utóbbit a 2-es metró és a gödöllői HÉV összekötése után valósítanák meg. Az új vonal Rákosfalvánál, a Körvasútnál ágazna ki az akkorra már összekötött M2-es metró és a H8-as HÉV nyomvonalából a jelenlegi elképzelések szerint.
Facebook.com/rakosmentipiritos
A beruházás - a most megjelent látványtervek szerint legalábbis - más fejlesztéseket is hoz magával: új zöld övezet és biciklitároló is épülhet.

A Rákosmenti Pirítós oldalán közzétett képek alapján jól látszik, hogy a szerelvények egy felthetőleg üveggel borított alagúton hasítanak majd keresztül, a gyalogosok pedig az úttest fölé épített speciális hídon közelíthetik majd meg az épülő új állomást.
A költségekről úgy tudni, hogy a tervezők összesen 123-127 milliárd forinttal kalkulálnak. Három megállót alakítanának ki a kerületben, az elsőt Akadémiaújtelepnél, a tervezett új vasúti megálló szomszédságában, a következőt a Kis utcánál, a végállomás pedig Rákoskeresztúr városközpont lenne. Minden kerületbeli állomásnál P+R parkolókat kell kiépíteni - olvasható a Rákosmenti Pirítós Facebook-oldalán.
Rákoskeresztúrról jelenleg 47 perc el jutni a Déli Pályaudvarra, ez a szárnyvonal kiépítésével 32 percre csökkenhet, míg az Örs vezér teret a mostani 22 perc helyett 13 perc alatt lehet majd elérni. A Nagykörútig tartó menetidő 37 helyett 22 percre rövidülhet.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 10:57 Két megvadult kutya 34 állatot pusztított el - a rendőrök sem tudták hová vinni őket
- 8:56 Hat kölyökkutyából négy elpusztult - rendőrökkel érkeztek az állatvédők Pilisen
- 6:45 Horror - Gyerekek szeme láttára gázoltak át egy sérült kiscicán Tárnokon
- 18:28 Borulhat a bili a Schadl-Völner-ügyben: vallomást tehet a volt főügyész
- 16:10 Pócs János lehányingerezte magát az Országgyűlésben
- 14:09 Meghalt a hatéves Kristóf, akiért egy egész város összefogott
- 12:53 Fordulat a kárpátaljai magyar oktatás ügyében: új törvényt fogadott el Ukrajna
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


