Vádemelés
Szexre kényszerítette diákjait egy budapesti tanár
A pedagógus hatalmi helyzetét felhasználva, több diákjával létesített szexuális kapcsolatot.
2017.12.14 11:35MTISzexuális kényszerítés és kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emelt egy 41 éves budapesti tanár ellen a Budapesti IV. és XV. Kerületi Ügyészség - közölte a Fővárosi Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
A közlemény szerint a pedagógus hatalmi helyzetét felhasználva, több diákjával létesített szexuális kapcsolatot, ezzel veszélyeztette a nevelése alatt álló kiskorúak erkölcsi és érzelmi fejlődését.
A vád szerint két olyan eset volt, amikor a tanár erőszak és közvetlen fenyegetés nélkül, de a hatalmi befolyását felhasználva, konkrét hátrányt is kilátásba helyezve vagy érzelmi zsarolással létesített szexuális kapcsolatot a sértettekkel; ezek szexuális kényszerítésnek minősülnek.
Az ügyészség vádiratában négy kiskorú sértett sérelmére elkövetett bűncselekmény szerepel.
A bűncselekmények büntetési tétele - a bűnhalmazat miatt - 12 év szabadságvesztés is lehet. A kerületi ügyészség indítványt tett a vádiratban arra is, hogy a vádlottat tiltsák el a pedagógusi foglalkozástól - írták.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


