Honvédelem
Több mint kétmilliárd forintos katasztrófavédelmi fejlesztés a honvédségnél
Több mint kétmilliárd forintból fejlesztik a Magyar Honvédség katasztrófavédelmi feladatait szolgáló eszközparkot.
2017.10.30 22:30MTIBenkő Tibor vezérkari főnök felidézte: a Magyar Honvédségnek is vannak katasztrófavédelmi alapfeladatai, de alapvetően nem a honvédség feladata a katasztrófahelyzetek kezelése. A honvédség katonái viszont bárhol, bármikor készen állnak, hogy azokon a helyeken is segítsenek, ahol már nincs más bevethető erő vagy technikai eszköz.
A vezérkari főnök az elmúlt évekből példaként említette, hogy a Magyar Honvédség katonái 2010-ben Kolontáron, Devecseren a vörösiszap-katasztrófa után, 2013-ban az évszázad legnagyobb dunai árvizénél is segítették a mentést, s a rendkívüli téli időjárási viszonyok következményeinek felszámolásában is részt vettek.
Benkő Tibor kitért arra is, hogy az elmúlt hétvégi viharos időjárás Európában halálos áldozatokat is követelt. Az ilyen események egyre gyakoribbá váltak, ezért a Magyar Honvédségnek is mindenkor készen kell állnia a magyar emberek védelmére. Az élet- és vagyonvédelem biztonsága a legfontosabb, ezt szolgálják a magyar katonák is.
A vezérkari főnök szerint a most megvalósuló honvédségi katasztrófavédelmi eszközfejlesztés a magyar lakosság biztonságérzetét, s egyben biztonságát is erősíti.
A nagyrészt európai uniós forrásból megvalósuló projekt keretében a Magyar Honvédség a honvédelmi katasztrófavédelmi rendszer (HKR) vezetési irányítási rendszerét is fejleszti a többi között infokommunikációs eszközökkel. Ezen felül a különböző katasztrófavédelmi feladatok ellátását szolgáló eszközök felújítására, új eszközök beszerzésére is lehetőség nyílt. A nagy értékű eszközök első csoportját hétfőn adták át a Magyar Honvédség Anyagellátó Raktárbázisán.
A kiemelt projekt sajtóeseményén kiosztott írásos összegzés szerint a fejlesztés a Magyar Honvédség különböző szervezeteinél összesen 25 honvédségi beavatkozó csoportot érint. Ezek közül 18-nál kapacitásbővítés valósul meg, s 7 új csoportot hoznak létre. Valamennyi csoport az ország teljes területén, az ország bármely pontján előállt katasztrófahelyzet felszámolásánál bevethető.
A fejlesztés elsődleges célja, hogy fenntartsa a Magyar Honvédség jelenlegi, katasztrófavédelmi közreműködések során használt képességeit, bővítse azok kapacitását, illetve a honvédség új képességekkel gazdagodjon.
Kitértek arra is, hogy a mostani projekt eredményeire alapozva a fejlesztés következő szakasza is előkészítés alatt áll. Ennek nyomán újabb kétmilliárd forintos uniós támogatásból a honvédség katasztrófavédelmi és katasztrófa-egészségügyi képességeinek fejlesztését tervezik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
- 6:40 Nyitott hasfallal született erdélyi kislányon végeztek sikeres műtéteket Szegeden
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06