Illegális bevándorlás
Nemzeti konzultáció: a hónap végéig mindenki megkapja a kérdőívet
Azt várják, hogy minél többen vegyenek részt a nemzeti konzultációban, töltsék ki a kérdőívet, írják le véleményüket.
2017.10.06 10:37MTIA napokban Budapesten kezdik meg a kormány nemzeti konzultációs kérdőíveinek terjesztését, és a hónap végéig az ország minden településen megkapják azokat a címzettek - közölte a kormányszóvivő az M1 aktuális csatorna csütörtök esti műsorában.
Kovács Zoltán elmondta: azt várják, hogy minél többen vegyenek részt a nemzeti konzultációban, töltsék ki a kérdőívet, írják le véleményüket. A magyar lakosság véleménye "komoly munícióként" szolgál a kormány számára.
A kormányszóvivőt kérdezték arról is, hogy Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke és a visegrádi négyek (V4) miniszterelnökei az októberi Európai Tanács ülése előtt munkavacsorát tartanak.
Kovács Zoltán szerint a V4-ek soha nem voltak olyan egységesek és erősek, mint most. Fontos, hogy a V4-ek hangja markánsan jelenjen meg a vitákban, hogy megértessék: Közép-Európában van olyan perspektíva, amelyet érdemes lenne figyelembe venni, különösen amikor Európa jövőjét építik.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 23:22 Rosszul lett a pilóta a zuhanás előtt - nyílegyenesen csapódtak a földbe Martonvásárnál - videó
- 23:17 Május 12-én rendezik meg a 19. Budapesti Nemzetközi Képregényfesztivált
- 22:16 Demonstrációt szerveznek a Telekom Veszprém szurkolói
- 21:15 Zsigmond Barna Pál: Magyarország felkészülten áll a soros uniós elnökség előtt
- 20:15 Május 13-án indul a balatoni vasúti előszezon
- 19:20 Ezt a gyönyörű lányt vitte sírba a magyar testépítő és MMA-harcos 259 km/órás sebességgel
- 19:13 Tevecsikó született a Szegedi Vadasparkban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06