Ítélet
Hét évet kapott a rokonaira támadó törökszentmiklósi férfi
Jogerősen hét év börtönnel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden egy törökszentmiklósi férfit, aki életveszélyesen megsebesítette élettársát és több más rokonára is rátámadt.
2017.09.19 13:44MTIA táblabíróság életveszélyt okozó testi sértés és kísérlete bűntettében mondta ki bűnösnek az ötvenéves vádlottat.
A férfi és élettársa 2013 decemberében Törökszentmiklóson lakott egy családi házban. Kapcsolatuk a vádlott italozó életmódja és hűtlensége miatt nem volt zavartalan. December 8-án a férfi egész nap folyamatosan ivott, több nőismerősével házibulit tartott, ezen élettársa felháborodott, elhagyta az otthonukat és az éjszakát felnőtt gyermekük lakásában töltötte.
A vádlott másnap is folytatta az ivást, bevett több szemet az élettársának felírt antidepresszánsból, majd amikor az asszony még délután sem tért haza, késeket vett magához és a fia házához ment. Indulás előtt a házban még felgyújtott egy ágyat.
A fia lakásába lépve a férfi veszekedni kezdett az élettársával, majd egy konyhakéssel hússzor megszúrta, majd az életveszélyesen megsebesített, vérző sértettet hátrahagyva elmenekült. Az asszonyhoz mentőt hívtak, életét a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg.
A vádlott folytatta ámokfutását: a testvéréhez ment, ott előbb késsel a fivérére, majd az egyik saját fiára támadt, de nekik sikerült kivédeniük a szúrásokat. A fia egy időre meg tudta nyugtatni a férfit, a késeket is elvette tőle. A vádlott azonban újra indulatba jött, amikor a másik testvére és egy másik fia is megérkezett, és kérdőre vonták a történtek miatt. Elővett egy elrejtett kést, és azzal támadt a férfiakra, akik elmenekültek.
A férfi végül meggyújtott egy ágyat, majd elhagyta a helyszínt. A rendőrök este fogták el.
A táblabíróság enyhítette a férfira első fokon több emberen elkövetett emberölés kísérlete miatt kiszabott 13 év fegyházbüntetést, mivel az eset összes körülményét figyelembe véve úgy látta, az ölési szándék nem bizonyítható egyértelműen.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 14:28 Orbán Anita: legalább 58 magyar állampolgárt kellett kimenekíteni a horvátországi erdőtűz miatt
- 12:26 Tarr Zoltán: átvilágítás indul a Nemzeti Színházban
- 10:24 Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét
- 8:15 Továbbra is súlyos erdőtűz pusztít a magyarok által közkedvelt üdülőparadicsom térségében
- 6:03 Csoda a tragédia után: előkerült az őzcsalád egyetlen túlélője
- 22:08 Lángok ostromolják Omist: házak égtek ki, ezreket kellett kimenekíteni
- 20:04 Magyar szurkolókra csaptak le Zabrzében - sípcsonttöréssel került kórházba egy magyar
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


