Kvótaper
Szijjártó: az Európai Bíróság döntése nem kötelezi Magyarországot
Hangsúlyozta, a bíróság döntését tudomásul veszik, de továbbra is elutasítják az illegális bevándorlást, és nemet mondanak a kötelező betelepítési kvótára.
2017.09.09 15:59MTIEllentétben azzal, amit a baloldali német igazságügyi miniszter állít, az Európai Bíróság döntése nem kötelezi Magyarországot semmire - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton, az MTI-vel.
A magyar miniszter Heiko Maas szavaira reagált ezzel, aki úgy fogalmazott, ha Magyarország a migrációs válságban továbbra is ragaszkodik a konfrontációhoz, akkor szükség esetén meg kell vonni Magyarországtól uniós pénzeket.
Szijjártó Péter válaszában aláhúzta, a bíróság döntését tudomásul veszik, de továbbra is elutasítják az illegális bevándorlást, és nemet mondanak a kötelező betelepítési kvótára.
A Magyarországnak szerződések szerint járó uniós forrásokat összekötni az illegális bevándorlással sumák dolog - közölte a magyar tárcavezető, hozzátéve, különös tekintettel igaz ez arra, hogy a Magyarországra érkező forrásokból jelentős mértékben nyugati, például német cégek profitálnak.
"És ne hallgassuk el azt a tényt sem, hogy képmutatás Magyarországot számon kérni, amikor az uniós tagállamok a kvóta szerinti vállalásaik mindössze 25 százalékát teljesítették" - tette hozzá Szijjártó Péter.
A miniszter megjegyezte továbbá, "megtisztelő, hogy a német választási kampányban Magyarországgal foglalkoznak, ugyanakkor felhívjuk a német igazságügyi miniszter figyelmét, hogy Magyarország a magyar emberek adóforintjaiból védi a schengeni határt, s vele együtt Németországot is".
"Érdekes, hogy a szolidaritásnak ez a fajtája nem kelti fel egy német miniszter figyelmét" - zárta közleményét a miniszter.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


