Állatkínzás
Elég volt! - üzennek a bírónak, aki elengedte a kiskutyát baseballütővel agyonverő fiatalokat
Több ezer ember vonult a Parlamenthez, hogy tiltakozzanak az állatkínzások elleni hatástalan állami fellépések ellen, azt skandálva, hogy "Elég volt!".
2017.06.20 21:10ma.huElég volt! – ezt üzenik az állatvédők, de az állatszeretők is, akiknek kommentjeivel tele az internet a deteki ügyben hozott ítélet után. Ahogy már megszokhattuk, a bíró csak felfüggesztett szabadságvesztést szabott ki, illetve novellaolvasásra kötelezte a két fiatalkorút. Ezért most sajátos akciót hirdettek a neten: mindenkit arra kérnek, ne mocskolódva, ne anyázva, de írjon egy emailt az ítéletet meghozó bírónak arról, hogy ez elfogadhatatlan.
„Ha megdöbbentett a deteki ítélet. Ha felháborodtál. Ha egyszerűen nem érted az egészet, küldj egy e-mailt "Elég volt!" tárggyal az ítéletet kiszabó bírónak. Ne mocskolódj! Ne fenyegetőzz! Ne sértsd meg a becsületét! Ne csinálj semmi meggondolatlant, csak küldj neki egy e-mailt, hadd tudja meg: "Elég volt!"” – ezt felhívást tette közzé az Állatmentő Sereg a deteki ítélet után. A szervezet Facebook-oldalán szerepel a bíró pontos e-mail-címe is, ahová írhatnak, akik nem értenek egyet a szerintük enyhe ítélettel. Az ítéletet az encsi járásbíróság bírája, Szunyog Tibor bíró hozta.
Mint ismeretes, két fiatalkorú 2015 nyarán egy út menti árokban talált egy mozgásképtelen kiskutyát. Egy közeli patakpartra vitték, és ott bottal agyonverték, amit egyikük telefonjával fel is vettek. A bíróság az elsőrendű vádlottat állatkínzás bűntettében mondta ki bűnösnek és 6 hónap, 1 évre felfüggesztett szabadságvesztésre, a másodrendű vádlottat pedig bűnsegédként elkövetett állatkínzás miatt 5 hónap, 1 évre felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte.
Mindketten pártfogó felügyelet alá kerülnek, ahol külön előírta nekik a bíró, hogy csoportos foglalkozásokon vegyenek részt, amelynek a tematikájában kell, hogy szerepeljen az állatok védelme, gondozása. Csáth Géza Anyagyilkosság című novelláját is el kell olvasniuk, illetve meg kell nézniük a könyv alapján készült Witman fiúk című filmet, majd az állatkínzás lehetséges következményeit feldolgozó fogalmazást várnak tőlük.
Az Állatmentő Sereg egyben levélben fordult Trócsányi László igazságügyi és Fazekas Sándor földművelésügyi miniszterhez, tájékoztatást kérve az állatvédelmi törvény módosításáról.
A deteki eset volt az utolsó csepp a 2016. februárjában több mint 120 állatvédő civil szervezet szervezett tüntetés előtt. Több ezer ember vonult a Parlamenthez, hogy tiltakozzanak az állatkínzások elleni hatástalan állami fellépések ellen, azt skandálva, hogy "Elég volt!".
A bíróságok azonban továbbra a legtöbb esetben továbbra is enyhe ítéletet, így pénzbüntetést vagy maximum felfüggesztett szabadságvesztést szabnak ki.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 El-selejtező - Őrizetben két lengyel szurkoló, akik az FTC drukkereire támadtak
- 14:28 Orbán Anita: legalább 58 magyar állampolgárt kellett kimenekíteni a horvátországi erdőtűz miatt
- 12:26 Tarr Zoltán: átvilágítás indul a Nemzeti Színházban
- 10:24 Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét
- 8:15 Továbbra is súlyos erdőtűz pusztít a magyarok által közkedvelt üdülőparadicsom térségében
- 6:03 Csoda a tragédia után: előkerült az őzcsalád egyetlen túlélője
- 22:08 Lángok ostromolják Omist: házak égtek ki, ezreket kellett kimenekíteni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


