Országgyűlés
Tizenkét ellenzéki képviselőt büntethet meg a parlament
Az Országgyűlés tizennégy javaslat elfogadásáról dönthet mai ülésén, továbbá tizenkét ellenzéki képviselő tiszteletdíját csökkentheti különböző fegyelmi ügyekben.
2017.05.30 07:10MTIAz ülésnap reggel 9 órakor napirend előtti felszólalásokkal kezdődik, amit a határozathozatalok követnek. A képviselők ekkor dönthetnek egyebek mellett a versenyképesség javítását célzó törvénymódosításokról, majd tizenegy szocialista és egy független képviselő tiszteletdíját csökkenthetik összesen több mint egymillió forint értékben. Az MSZP képviselői a szemléltetésre vonatkozó házszabályi rendelkezéseket sértették meg, amikor táblákat tartottak fel egy napirend előtti felszólalás alatt, míg a független Szabó Tímea a köztársasági elnök május 8-i eskütételét követően az államfő fényképével díszített marionett bábut emelt a magasba.
A szavazások után tizenkét javaslat általános vitája kerül terítékre. A Ház így tárgyalja például az elektronikus hírközlésről és a kéményseprő-ipari tevékenységről szóló törvények módosításait is.
A parlament szerdán további indítványok vitáival folytatja munkáját.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


