Kormány
A 2015-öst meghaladó érdeklődés a nemzeti konzultáció iránt
Eddig az állampolgárok nagyjából harmada kapta meg a küldeményt, és bő egy hónappal a határidő előtt 112 ezer kérdőívet küldtek vissza.
2017.04.18 16:20MTIFolyamatosan érkeznek a kormányhoz a nemzeti konzultációs ívek: eddig az állampolgárok nagyjából harmada kapta meg a küldeményt, és bő egy hónappal a határidő előtt 112 ezer kérdőívet küldtek vissza - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ kedden az MTI-vel.
Hozzátették, hogy az internetes válaszadásokkal együtt a 140 ezret közelíti a résztvevők száma. Ez időarányosan magasabb részvételi hajlandóságot jelent, mint amilyet a 2015-ös, bevándorlásról szóló konzultációkor tapasztaltak - hangsúlyozták.
A kérdőíveket május közepéig kézbesítik, az állampolgárok május 20-áig tudják feladni azokat - emlékeztettek.
Azt írták, hogy a nemzeti függetlenséget érintő kérdésekről szól a mostani konzultáció, amely rendhagyó abból a szempontból, hogy a kabinet kiállást és megerősítést vár, ami erőt ad a magyarországi és külföldi küzdelmekhez.
A kormány továbbra is nemzeti kézben szeretné tartani az adók, a bérek és a rezsi megállapítását, emellett minden eszközzel meg akarja akadályozni az illegális bevándorlást, miközben a külföldről pénzelt aktivisták átláthatóságát kívánja.
A részvétel a konzultációban erős kiállás ezen törekvések mellett, ezért kérnek minden állampolgárt arra, hogy mondja el a véleményét - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


