Ítélet
Kilenc, illetve tizennégy év börtönt kaptak a zagyvarékasi gyilkosság vádlottjai
Az anya nem akarta, hogy lánya a fiúval barátkozzon és lerontsa kitűnő tanulmányi átlagát, ezért megtiltotta neki, hogy kapcsolatot tartsanak. A két fiatal emiatt elhatározta, hogy megölik a lány anyját.
2017.04.13 15:11MTIA Szolnoki Törvényszék nem jogerősen 9 év fiatalkorúak börtönében letöltendő szabadságvesztére ítélte a zagyvarékasi gyilkosság elsőrendű, míg 14 év szintén fiatalkorúan börtönében letöltendő szabadságvesztésre az ügy másodrendű vádlottját.
A törvényszék csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint mindkettejüket emellett 10 év közügyektől eltiltással is sújtotta a bíróság. Mindkettejüket előre kitervelten, különös kegyetlenséggel elkövetett emberölésben mondták ki bűnösnek első fokon. A vádlottak legkorábban a büntetés kétharmadának letöltése után bocsáthatóak feltételes szabadságra.
Az ügyész tudomásul vette a bíróság döntését, az elsőrendű vádlott, a védője és a törvényes képviselője három nap gondolkodási időt kért, míg a másodrendű vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
Az ügy másodfokon a Szegedi Ítélőtáblán folytatódik.
A vádirat szerint a 14. életévét alig meghaladó zagyvarékasi lány és 16 éves szolnoki barátja 2016. január 25-én este több késszúrással megölte a lány édesanyját zagyvarékasi házában.
A lányt egyedül nevelő özvegy nő féltette, ezért szigorúan nevelte tinédzser korú gyerekét. A lány osztályfőnöke tavaly januárban jelezte neki, hogy gyereke iskolai magatartása megváltozott, és emögött egy fiú állhat. Az anya nem akarta, hogy lánya a fiúval barátkozzon és lerontsa kitűnő tanulmányi átlagát, ezért megtiltotta neki, hogy kapcsolatot tartsanak. A két fiatal emiatt elhatározta, hogy megölik a lány anyját.
2016. január 25-én este a lány titokban beengedte házukba a fiút, aki előbb megpróbálta megfojtani a nőt, majd miután ez nem sikerült, egy nagyméretű konyhakéssel az elkövetők - egymást felváltva - legalább 91 késszúrással megölték a sértettet.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06