CEU-botrány
Külföldi egyetemek - A kormány mindenkinek megadja a szükséges tájékoztatást
A magyar kormány mindenkinek rendelkezésére áll, ha a jogszabály-módosításokkal kapcsolatban információra van szüksége.
2017.04.10 11:26MTISzijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter rögtönzött sajtótájékoztatóján hozzátette: azzal nehéz mit kezdeni, ha valaki előbb mondja ki az ítéletet és utána kérdez.
A miniszter azt mondta, örül annak, és pozitív hozzáállást mutat, hogy az amerikai külügyminisztérium delegációt küld Magyarországra tájékozódásra. Úgy fogalmazott, ha valóban lesz ilyen delegáció, akkor fogadni fogják és elmondanak mindent. Arról is tájékoztatást adnak, hogy a civil szervezetek külföldi támogatása esetén milyen regisztrációs kötelezettséget írnak elő. Ilyet az Egyesült Államokban is előírnak, "egy bizonyos formában" - jegyezte meg.
Úgy vélte, a segélyszervezeteknek nem okoz működési nehézséget a regisztrációs kötelezettség. Mint mondta, nincs azzal probléma, ha egy nemzetközi segélyezéssel foglalkozó szervezet külföldről kap támogatást. A magyar kormány is ad ilyet magyar és külföldi segélyszervezeteknek is, egyebek mellett a közel-keleti keresztény közösségek helyben maradását segítendő - mutatott rá.
A kormány nem kapott visszajelzést külföldről a civil törvény módosításával kapcsolatban - mondta. Ha kap ilyet, megadja a szükséges tájékoztatást - szögezte le a tárcavezető.
Arra a kérdésre, hogy külgazdasági és külügyminiszterként "csak" tanácsadókkal tárgyalt az Egyesült Államokban, míg a CEU rektorát többen is fogadták, Szijjártó Péter megdöbbenésének adott hangot, hogy "konkrét tényeket is letagadnak". Amikor legutóbb Washingtonban járt, az Iszlám Állam elleni koalíció ülésén, az amerikai külügyminisztérium második emberével tárgyalt - mondta.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:30 Becsapódott egy jemeni rakéta a Ben Gurion repülőtér közelében
- 22:27 Közel kétszáz szurkolót vett őrizetbe a rendőrség Horvátországban
- 20:25 Izrael nagyszabású gázai hadműveletre készül tartalékosok tömeges mozgósításával
- 18:23 Franciaországban a rendőrök kiszabadítottak egy férfit, akit két nappal korábban elraboltak
- 16:55 Törölte napi több tucat járatát a United légitársaság New York egyik meghatározó repülőterén
- 14:50 Brutális közúti baleset a Yellowstone Nemzeti Park közelében
- 12:30 Egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre a madárinfluenza
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06