Emmi
Már lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program pályázataira
Ismét 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre: a személyi jövedelemadókból erre a célra felajánlott egy százalékok összegét a kormány kiegészíti.
2017.04.05 01:30MTIMár lehet jelentkezni a Nemzeti Tehetség Program idei pályázataira, a beadási határidő április 20. - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kedden az MTI-vel.
A közlemény szerint a programra 2017-ben ismét 2,8 milliárd forint áll rendelkezésre: a személyi jövedelemadókból erre a célra felajánlott egy százalékok összegét a kormány kiegészíti.
A 21 pályázati kiírás között megtalálható a Nemzet Fiatal Tehetségeiért Ösztöndíj kiírása, újdonságként pedig az idei évtől a hazai és határon túli, tematikus táborok önálló program keretében is támogatásban részesülhetnek - írták.
Kitértek arra is, hogy 2016-ig majdnem 9300 projekt nyert támogatást több mint 12 milliárd forint értékben. A támogatásokból évente 300-350 ezer tehetséges fiatal vehetett részt a programokban.
A Nemzeti Tehetség Programot az Országgyűlés 2008-ban ötpárti konszenzussal fogadta el. A program céljai húszéves időkeretben, kétéves cselekvési programok végrehajtásával valósulnak meg.
Bővebb információ itt érhető el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


