Emmi
Veronai baleset: a megkérdezettek többsége éjszakára megállítaná az iskolabuszokat
Sokan szigorítanák a gyermekeket szállító járművekre vonatkozó műszaki követelményeket.
2017.03.25 15:58MTIMintegy 30 ezren töltötték ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) a veronai buszbalesettel kapcsolatos internetes kérdőívét, a válaszadók 65 százaléka úgy gondolta, hogy a több országot érintő iskolai kiránduláson részt vevő autóbuszoknak éjjel 11 óra és hajnali 4 óra között pihenőt kell tartaniuk - mondta Palkovics László oktatásért felelős államtitkár szombaton Budapesten.
Az Emmi államtitkára a sajtótájékoztatón kifejtette: a kérdőívet kitöltők 95 százaléka egyetértett azzal, hogy alvászavarban szenvedő autóbuszsofőrök ne vezethessenek éjszaka, 85 százalékuk pedig szigorítaná a gyermekeket szállító járművekre vonatkozó műszaki követelményeket.
Palkovics László jelezte, a következő időszakban a kérdőívre adott válaszokat is figyelembe véve előkészítik a szükséges jogszabály-változtatási javaslatokat, amelyeket reményeik szerint néhány héten belül el is fogadnak majd.
Az államtitkár kérdésre válaszolva elmondta, a lehetséges változtatásokkal a megnövekedő menetidő és költségek ellenére sem jár rosszul senki. Az utazást biztosító szolgáltatók ugyanis többletbevételhez jutnak, a sofőrök kipihentebben dolgozhatnak, a szülők pedig nagyobb biztonságban tudhatják gyermekeiket - fejtette ki, hozzátéve, utóbbi mindenek előtt fontos szempont.
Palkovics László emellett természetesnek nevezte, hogy egy, a veronaihoz hasonló tragédia után igény keletkezik a buszok elvárható technikai színvonalának növelésére, például azért, hogy ne csússzanak ki, ne hagyják el a sávjukat. Emlékeztetett: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a közelmúltban jelentette be, hogy a kormány a következő időszakban meg szeretné újítani a magyar buszállományt, és ennek során figyelembe veszik majd ezeket a megnövelt biztonsági elvárásokat.
Az Emmi államtitkára újabb kérdésre reagálva megjegyezte, elgondolkoznak azon is, hogy az Egyesült Államok mintájára Magyarországon is létrehozzanak-e egy külön járműkategóriát az iskolabuszoknak. Megjegyezte, az amerikai szabályok elsősorban a gyerekek rövid utakon történő szállítását teszi biztonságosabbá például azzal, hogy az ilyen buszok ablakait vészhelyzet esetén akár egy tízéves gyermek is kitörheti, továbbá csak egy bizonyos mennyiségnél kevesebb üzemanyagot tárolhatnak tankjukban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06