Ítélet
Felfüggesztett börtönre ítélték a Népszabadság volt főszerkesztőjének
Murányi Marcellt halálos gázolás miatt ítélték el.
2017.03.24 15:48MTIKözúti baleset gondatlan okozása miatt 1 év 8 hónap, végrehajtásában két évre felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte a Népszabadság volt főszerkesztőjét, Murányi Marcellt a Pesti Központi Kerületi Bíróság pénteken. Emellett - az elsőfokú ítéletet súlyosbítva - jogerősen 2 év 6 hónapra eltiltották a járművezetéstől a segítségnyújtás elmulasztásának vádja alóli felmentő rendelkezést viszont helybenhagyta a másodfokon eljáró bíróság.
A Fővárosi Törvényszék pénteken az MTI-hez eljuttatott közleményébe felidézte, M. Marcell 2015. március 30-án este az általa vezetett autóval Budapest VII. kerületében, egy trolibusz előzése közben a belső forgalmi sávból lassítás nélkül élesen jobbra haladva gépkocsija jobb hátsó részével elsodorta a külső forgalmi sávban közlekedő sértettet, aki az úttestre zuhant. A vádlott nem állt meg. Otthon azonban észlelte a gépkocsija sérülését, és azonnal visszament a baleset helyszínére, ahol jelentkezett az időközben kiérkezett rendőröknél.
A sértett a szakszerű kórházi ellátás ellenére, a balesetben elszenvedett sérülések miatt 2015 áprilisában elhunyt.
Közleményük szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékok alapján elfogadta a vádlott védekezését, miszerint nem tudta, hogy balesetet okozott, és a troli dudálását, a kerékpárral való érintkezését az autóban szóló zene, illetve a már megtett távolság miatt nem hallhatta, a kerékpárost pedig nem láthatta. Ezt támasztotta alá az az igazságügyi szakértői vélemény is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


