3-as metró
Tarlós ígéri, már márciusban forgalomba állnak az első felújított szerelvények
A főpolgármester azt mondta, "2012 óta azon kínlódik a főváros, hogy elindítsa" a metrófelújítást. Szerinte biztonságos a 3-as metró, az egyik gyereke naponta utazik rajta.
2017.03.17 09:35MTI
Fotó: MTI
Márciusban forgalomba áll az első négy felújított metrókocsi a 3-as vonalon - mondta Tarlós István főpolgármester az Indexnek adott, pénteken megjelent interjújában.
A főpolgármester hangsúlyozta: "a 3-as metróra megvan, meglesz a forrás". Hozzátette: bízik abban, hogy a kiviteli tervekre most nem túlárazott pályázatok érkeznek majd be, mert "alátámasztatlan, drágább árajánlatokra nincs fedezetünk".
A BKV időt akart megtakarítani azzal, hogy az engedélyezési tervek alapján írta ki a pályázatot, "de ilyen mértékű túlárazottságra nem számított senki", körülbelül 50 milliárd forinttal drágább ajánlatok érkeztek, amire nem volt fedezete a fővárosnak - mondta Tarlós István.
Közölte: "valakik az állami állományból azt akarták, hogy a metrópótlásra legyen kiszervezés, ennek megfelelően kiírták a tendert, amit aztán az NFM hátba támadott. Mivel még 40 millióra meg is akarták büntetni a fővárost, ezért a BKV jogorvoslatért fordult a bírósághoz, amit első fokon meg is nyert. Ettől csúszott majdnem fél évet a pályázat".
A főpolgármester úgy fogalmazott: "2012 óta azon kínlódik a főváros, hogy elindítsa" a metrófelújítást, a szerelvények felújítása egy éve folyik, a síneket is folyamatosan cserélték, és a beérkezett autentikus szakvélemények szerint nem balesetveszélyes a 3-as metró.
"Van igazság abban, hogy egy nagyobb időhúzás folyik a magyarázhatónál, éppen eleget zörgök emiatt. Na de az alapprobléma mégis az, hogy a jelenlegi városvezetés megörökölte ezt a korábbitól, amelyik ahelyett, hogy felújította volna a 3-as metrót, épített helyette egy majdnem felesleges újat" - jelentette ki.
A főpolgármester egy kérdésre válaszolva elmondta: biztonságosnak tartja a 3-as metrót, maga is szokta használni, és egyik gyermeke naponta utazik vele. Hozzátette: a BKV vezetői kötelesek az első negatív szakvéleményre leállítani a metrót.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


