Migráció
A jogi határzár szigorítása miatt eljárások indulhatnak Magyarország ellen
Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint számítani kell arra, hogy a jogi határzár szigorítása miatt "nemcsak politikai szinten, hanem jogi szinten is eljárások fognak indulni" Magyarország ellen.
2017.03.13 04:30MTI
Szánthó Miklós az M1 aktuális csatorna műsorában vasárnap "álvitának" nevezte azokat a vitákat, amelyek a többi között azt firtatják, hogy "megfelelő lesz-e a jogi védelem a tranzitzónákban", kiszállnak-e személyesen a bírák, vagy csak videón hallgatják meg a menedékkérőket. Ezen viták mögé kell látni - mutatott rá -, és azt figyelembe venni, hogy a jogvédő szervezetek "alapállása" más, mivel ők a migrációt - akár illegális, akár legális - támogatják.
Szerinte ezek a szervezetek úgy vélik, a nyugat-európai multikulturális társadalom a jó, és a nemzeti-keresztény hagyományokat, az alkotmányos identitást "avítt dolognak" tekintik, amellyel nem foglalkoznak.
Szánthó Miklós megfogalmazása szerint ezzel szemben áll a "józan észen alapuló álláspont", amely abból indul ki, hogy a jobb élet iránti vágyból "nem szabad emberi jogot kreálni", nem szabad azt a világon bárhol "kikényszeríthető" menedékjogként beállítani. Leszögezte: az európai családok erejéből kell választ találni a demográfiai krízisre.
Horváth József biztonságpolitikai szakértő a műsorban azzal kapcsolatban, hogy az Orvosok Határok Nélkül nevű nemzetközi szervezet képviselői migránsokat érintő fizikai erőszakról számoltak be a magyar hatóságok részéről, kijelentette: szinte minden migránsnál okostelefon van, ezért nem tudja elképzelni, hogy azonnal ne kerülne fel a világhálóra felvétel arról, ha a magyar rendőrök, katonák "ilyen atrocitásban részt vennének".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 22:39 Újabb tüntetés volt a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért Budapesten
- 20:38 Orbán Viktor: létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset
- 18:37 Megválasztották kancellárnak Friedrich Merz német kereszténydemokrata politikust
- 16:35 Hangfelvételek megerősítik, hogy valóban maga Hitler rendelte el a holokausztot
- 14:34 Az amerikai parti őrség több tucat embert mentett ki Miami partjainál
- 12:32 Uniós biztos: a jogállamisági feltételességi rendszert fenn kell tartani a következő többéves pénzügyi keret kapcsán is
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06