Olimpia 2024
Borkai: a MOB lesz az utolsó, amely visszavonja a pályázatot
A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke szerint, ha most nem jön össze, talán sosem rendezhetünk olimpiát.
2017.02.21 12:36ma.hu
Borkai Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke kedden sajtótájékoztatón reagált a Momentum olimpiai népszavazást sürgető aláírásgyűjtésének sikerére. Mint mondta, a következő napok történései nagyban befolyásolják majd, hogy MOB-elnökként mit is kell tennie.
"Sportolóként mi úgy érezzük most magunkat, mint mikor bejutunk a középdöntőben, a felkészülés rendben van, jönne a megmérettetés és közben megsérülünk. Azon gondolkozunk, van-e esély felépülni és esélyesként folytatni" - mondta.
Borkai szerint az olimpiát politikai célokra használják fel azok a pártok, amelyek korábban támogatták a kezdeményezést.
"Csodára várok. Arra, hogy az olimpiaellenes mozgalmat támogatták, visszatalálnak a nemzeti egységhez. Az utolsó pillanatig reménykedek. Bízom benne, hogy a 2024-es esély nem szállt el. A remény hal meg utoljára" - jelentette ki.
Borkai hangsúlyozta, hogy a MOB nem kíván részt venni a pártok harcában: ők csak abban érdekeltek, hogy Magyarország olimpiát rendezzen.
Újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, a MOB lesz az utolsó, amely visszavonja a pályázatot, de mivel mellettük Budapest és az állam is beállt a kezdeményezés mögé, könnyen meglehet, hogy ha a három lábból valamelyik meggyengül, a bizottságot is magával húzza majd.
Hangsúlyozta: sokat romlottak az esélyeink, képtelenség, hogy úgy végezzék a munkájukat, hogy közben a népszavazás eredményére várnak.
"Holnap is lesz nap. A MOB elnökeként azt kell mondanom, hogyha a jövőben lehetőség nyílik rá, ugyanúgy beállok az olimpia mellé" - hangsúlyozta.
Borkai szerint szomorú, hogy az olimpia a pártok egymás elleni harcáról szól. "A magyar sport nem érdemli ezt meg" - húzta alá.
Mint mondta, nyilvánvaló, hogy egy országba nem lehet száz százalékos támogatottságot szerezni egy ilyen ügynek. Úgy érzi, kezd elúszni a lehetőség, és attól tart, hogy a következő évtizedekben vissza sem fog térni. "De talán sohasem" - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
- 22:39 Újabb tüntetés volt a gyülekezési törvény módosításának visszavonásáért Budapesten
- 20:38 Orbán Viktor: létrehoztuk az Aszályvédelmi Operatív Törzset
- 18:37 Megválasztották kancellárnak Friedrich Merz német kereszténydemokrata politikust
- 16:35 Hangfelvételek megerősítik, hogy valóban maga Hitler rendelte el a holokausztot
- 14:34 Az amerikai parti őrség több tucat embert mentett ki Miami partjainál
- 12:32 Uniós biztos: a jogállamisági feltételességi rendszert fenn kell tartani a következő többéves pénzügyi keret kapcsán is
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06