Jogtalanul bilincselték meg
Újabb kártérítés 2006 október 23-i ügyben
A Fővárosi Ítélőtábla jogerősen egymillió forintos kártérítés fizetésére kötelezte a rendőrséget, mert 2006. október 23-án indokolatlanul bilincselték meg, állították elő, majd tartották fogva több mint két napig Kollár Tibort - írja a Magyar Nemzet.
2008.11.21 07:02Magyar NemzetA lap pénteki számában a döntést ismertetve azt írja, hogy az egymillió forintos nem vagyoni kártérítés és kamatai mellett a rendőrségnek a 360 ezer forintos perköltséget is állnia kell. A bíróság elrendelte, hogy a két alperes, a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a Készenléti Rendőrség "magánlevélben fejezze ki sajnálkozását a történtek miatt", amit a felperes nyilvánosságra is hozhat.
Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Iroda szakértője a lapnak elmondta, hogy ez a harmadik jogerős ítélet, amely kártérítést adott 2006. őszi áldozatoknak. Az iroda további 20 károsult ügyében peren kívüli egyeztetést tart december elején a rendőrséggel, amely a szakértő szavai szerint az utolsó lesz. Reményei szerint az eddigi ítéletek hatására a hatóság méltányos ajánlatot tesz majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


