Pártok
A kormánypártok egyhangúlag támogatták Áder államfőjelöltségét
Az elnökválasztás várhatóan március 13-án lesz a parlamentben, de az erről szóló végleges döntést Kövér László házelnök hozza majd meg.
2017.02.16 13:58MTI
MTI/Koszticsák Szilárd
Egyhangúlag támogatta a Fidesz-KDNP-frakciószövetség, hogy a jelenlegi köztársasági elnök, Áder János legyen ismét a kormánypárti képviselőcsoportok jelöltje az államfői posztra. Az elnökválasztás várhatóan március 13-án lesz a parlamentben, de az erről szóló végleges döntést Kövér László házelnök hozza majd meg - közölte Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője csütörtökön a Fidesz-KDNP kihelyezett frakcióülésének helyszínén, Visegrádon tartott sajtótájékoztatón.
A politikus elmondta: a frakciószövetség támogatta azt a kezdeményezést, hogy ha két államfőjelölt lesz, akkor a szavazás előtt mindketten felszólalhassanak az Országgyűlésben, parlamenti vita viszont nem lesz.
Kósa Lajos felidézte, hogy amikor a szocialisták adták a parlamenti többséget és a Ház elnökét, akkor kettős jelölés esetén sosem volt lehetőség a jelöltek parlamenti megszólalására a voksolás előtt. Ezzel szemben "mi az ellenzék jelöltjének is megadjuk a lehetőséget, hogy szóljon" - mondta.
A frakcióvezető 90 százalékra tette annak valószínűségét, hogy március 13-án lesz az államfőválasztás a parlamentben. A döntés a házelnöké, ő pedig ezt a március 6-i plenáris ülésen közli hivatalosan - tájékoztatott, hozzátéve, hogy akkor nyílik meg a jelölések lehetősége is.
A Fidesz belső szabálya szerint a frakciószövetség elnöke, Orbán Viktor tett javaslatot a köztársasági elnök személyére. Az egyöntetű támogatás azt jelenti, hogy az összes fideszes és kereszténydemokrata parlamenti képviselő aláírja majd az Áder Jánost támogató javaslatot - közölte Kósa Lajos.
A visegrádi frakcióülésen arról is határoztak, hogy támogatják Bándi Gyula professzort - Székely László ombudsman jelöltjét - a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó ombudsmanhelyettesi posztra. A szavazás - miután vélhetőleg a többi képviselőcsoport is elfogadja a személyét - jövő kedden várható róla az Országgyűlésben - tudatta a frakcióvezető.
A péntekig tartó visegrádi frakcióülés csütörtök délutáni programjáról elmondta: Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a jövő évi költségvetés irányáról, Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter a közelgő választással kapcsolatos teendőkről, Trócsányi László igazságügyi miniszter pedig a Magyarországon működő nagy nemzetközi szervezetek fiókszervezeteinek átláthatósági szabályozásáról ad tájékoztatást.
Kósa Lajos kérdésre közölte, a budapesti olimpia témája nem kerül szóba a tanácskozáson.
MTI/Koszticsák Szilárd
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


