Kábítószer
Százmilliós hasznot reméltek a zalai drogtermesztők
Százmilliós hasznot remélve, több millió forintos ráfordítással termesztett Zalában jelentős mennyiségű marihuánát az a két budapesti testvérpár, amelynek tagjai ellen a napokban emeltek vádat.
2017.02.15 09:14MTIA négyfős baráti társaság tavaly tavasszal döntött úgy, hogy közös finanszírozással marihuánát termesztenek, ezért a zalabéri hegyen kétmillió forintért megvásároltak egy ingatlant. Nagy mennyiségű tőzeget szállíttattak a helyszínre, munkagépekkel elvégeztették a földmunkákat, amelynek során 700-800 köbméter földet termeltettek ki.
A ház közelében kutat ásattak és felépítettek egy közel 700 négyzetméteres és egy 14 négyzetméteres fóliasátrat, amelyekben szellőztető-, párásító- és öntözőrendszert is kialakítottak, illetve biztosították az áramellátást is. A kendermagokat és a szellőztetőberendezést Bécsben, a faanyagot és az egyéb felszerelési tárgyakat Budapesten, valamint Zalaszentgróton és környékén szerezték be.
A kisebb fóliasátor volt az előcsíráztató, a nagyobban folyt a termesztés, a "szakmai irányítást" egyikük végezte, heti-kétheti gyakorisággal meglátogatta a helyszínen lévő társait, akiket pénzzel, élelmiszerrel, itallal és dohánnyal látott el. A termés betakarítása után hárman rendszeresen fogyasztottak is a marihuánából.
A rendőri rajtaütés során összesen több mint ezer tő kendertövet és 50 grammnyi növényi törmeléket foglaltak le, az előbbi meghaladja a különösen jelentős mennyiség kategóriáját. Az eladásból 80-100 millió forintos hasznot reméltek.
A Zala Megyei Főügyészség közölte: a négy férfi ellen különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklása miatt emelt vádat, s ennek a büntetési tétele öt és tizenöt év közötti szabadságvesztés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


