Eredmény
Bíróság: méltatlan a tisztségére Kisléta polgármestere
Helybenhagyva az első fokon meghozott ítéletet méltatlannak mondta ki a polgármesteri tisztségre Madácsi Imrét (független), a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kisléta polgármesterét jogerős ítéletében a Nyíregyházi Törvényszék.
2017.01.29 05:30MTIToma Attila, a törvényszék sajtószóvivője az MTI-hez pénteken eljuttatott, a polgármestert nem nevesítő közleményében azt írta, a bíróság nemperes eljárásban döntött Kisléta polgármesterének méltatlansági ügyében.
Mint az az MTI korábban megírta, Madácsi Imrét, Kisléta 2014-ben megválasztott, akkor még Fidesz-KDNP-s polgármesterét 2015-ben a Debreceni Ítélőtábla jogerősen egy év, két évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte kétrendbeli jogosulatlan gazdasági előny megszerzésének büntette miatt.
Mivel a településvezető nem távozott posztjáról és a felmentésének ügyében sem hozott határozatot a képviselő-testület, méltatlanságának megállapításáért a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal a bírósághoz fordult. A Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2015 novemberében mondta ki először méltatlannak a posztra a polgármestert, akinek tisztsége 2016. január 11-én szűnt meg.
A 2016. április 24-én megtartott időközi kislétai polgármester-választáson ismét Madácsi Imre nyerte el a polgármesteri posztot, immár független jelöltként. A régi-új polgármester ellen közben egy másik ügyben is eljárás indult: a Fővárosi Törvényszék 2016. szeptember 28-án folytatólagosan elkövetett csalás és számvitel rendjének megsértése miatt nem jogerősen négy és fél év börtönre ítélte.
Toma Attila a Nyíregyházi Törvényszék most meghozott ítéletével kapcsolatban azt írta, az eljárást a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal kezdeményezte, mivel a kislétai önkormányzat képviselő-testülete a polgármester 2016. április 24-ei újraválasztása óta nem hozott döntést a településvezető méltatlanságával összefüggésben.
Az első fokon eljáró Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a kérelem tárgyában hozott végzésében nem jogerősen kimondta, hogy a polgármester a tisztségre méltatlan, megjegyezve, hogy a méltatlanságot a bíróságok 2015-ben már megállapították, azonban a polgármestert 2016. április 24-én megtartott időközi választáson újraválasztották - közölte a sajtószóvivő.
A korábbi méltatlanság kimondása is azon alapult - írta Toma Attila -, hogy a polgármestert előbb a Nyíregyházi Törvényszék, majd a Debreceni Ítélőtábla szándékos bűncselekmény elkövetése miatt végrehajtásában felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte. Hangsúlyozta, mivel a polgármester az újraválasztása után is ezen büntetőítélet hatálya alatt áll, ezért polgármesteri tisztséget nem tölthet be.
Az elsőfokú ítélet ellen a polgármester fellebbezést jelentett be, és kérte a végzés megváltoztatását, a másodfokú bíróság azonban helybenhagyta a korábbi végzést, így a méltatlanság kimondása jogerőssé vált - tette hozzá a törvényszék szóvivője.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06