Baleset
Veronai baleset - A busztársaság vezetőjét is megrázta a baleset
Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek.
2017.01.22 13:26MTISzörnyű tragédia a péntek éjjeli veronai baleset, a történtekre nincsenek szavak - mondta a járművet biztosító Pizolit Személyszállító Kft. ügyvezetője vasárnap délelőtt az MTI-nek, és megerősítette, hogy két magyar sofőr volt a buszon.
Czakó Tibort szombaton hajnalban, fél kettő körül egyik ismerőse hívta fel telefonon, így értesült a tragédiáról. A körülményekről és a részletekről azonban csak a hírekből tudott tájékozódni - mondta a megtört, még mindig a sokk hatása alatt álló férfi.
Az ügyvezető megerősítette, hogy két - a Pizolit Kft. alkalmazásában álló - magyar sofőr indult útnak a sítáborba. A két gépkocsivezető egy hete, megérkezésükkor "be is jelentkezett" hozzá telefonon - fogalmazott. Elmondták, hogy rendben kiértek a francia hegyvidéki üdülőhelyre, jól járhatóak az utak, és "minden rendben volt a csoporttal, velük is és a busszal is" - elevenítette fel. A két sofőrrel azóta nem beszélt, a baleset után nem tudta őket elérni, és azóta sem tud róluk semmit.
A személyszállítással foglalkozó kiskunfélegyházi székhelyű cég ügyvezetője azt is megerősítette, hogy a sítáborba egy Setra 317 GT-HD típusú, jól karbantartott, jó műszaki állapotú busszal utazott a csoport. Péntek éjjel az olaszországi Verona közelében balesetet szenvedett egy magyar fiatalokat szállító busz, tizenhatan meghaltak, huszonhatan megsérültek. A buszon a budapesti Szinyei Merse Pál Gimnázium tanulói, volt diákok, tanárok és egyikük családja utazott.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


