BKV
A Siemens vizsgálja a 4-es metrón történt üzemzavarokat
A problémát a BKV garanciális hibának tekinti.
2017.01.10 19:03MTIA Budapesti Közlekedési Vállalat Zrt. (BKV) jelezte a Siemensnek a 4-es metrón történt hibaeseményeket, a Siemens pedig a hibák okainak feltárása után garanciálisan javítja majd a rendszert - közölte a BKV kedden az MTI megkeresésére.
Az MTI azzal kapcsolatban kérdezte a közlekedési társaságot, hogy sajtóhírek szerint múlt héten utasokkal együtt túlfutott a 4-es metró Kelenföldön.
A BKV Zrt. válaszában azt írta, a 4-es metróvonalon ez elmúlt időszakban több hibaesemény történt, ami a PPE-rendszer üzemzavara miatt következett be.
"A PPE feladata, hogy a peronról a vágányzónába esetlegesen beeső utasok védelmében a vonatot megállítsa, illetve az utasokra veszélyt jelentő nagy feszültséget lekapcsolja. Ezek a hibák jellemzően periférikusak, például a számítástechnikai rendszerelemek áramellátásában beálló pillanatnyi kimaradások, amelyre a rendszer - a magas szintű biztonság érdekében - az utasforgalom leállításával válaszol" - írta a BKV.
Hozzátették: a hibákra jellemző, hogy legfeljebb 1-2 perces zavart okoznak, de az utasbiztonságot semmilyen módon nem befolyásolják.
Az eseteket jelezték a Siemens felé, aki azonnal megkezdte a hibák okainak feltárását. A problémát a BKV garanciális hibának tekinti. A Siemens jelenleg is dolgozik a hiba elhárításán, bővebb információt csak a vizsgálatok lezárulta után áll módunkban nyújtani - tette hozzá a közlekedési társaság.
A BKV kiemelte azt is, hogy saját üzemeltetői tapasztalatai, illetve a nemzetközi tapasztalatok is egyértelműen azt mutatják, hogy az automata üzemmód - többek között az emberi mulasztás lehetőségének kizárásával - lényegesen biztonságosabb a hagyományos vonatvezérlésnél.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


