Rablás
Vádat emeltek a marcali "kalapácsos" rablók ellen
Tavaly nyáron kalapáccsal próbáltak kirabolni egy ékszerboltot Marcaliban.
2017.01.09 09:42MTIVádat emelt a Marcali Járási Ügyészség két férfi ellen, akik tavaly nyáron kalapáccsal próbáltak kirabolni egy ékszerboltot Marcaliban - tájékoztatta a Somogy Megyei Főügyészség az MTI-t hétfőn.
A Horváth Szilárd megyei főügyész által jegyzett közlemény szerint az ügyészség felfegyverkezve elkövetett rablás bűntett kísérlete miatt emelt vádat az előzetes letartóztatásban lévő, zalahalápi illetőségű vádlottakkal szemben, és azt indítványozta a bíróságnak, hogy végrehajtandó fegyházbüntetéssel és közügyektől eltiltással sújtsa őket.
A vádirat szerint a két férfi 2016. június 28-án kora délután motorral érkezett az ékszerbolthoz. Egyikük a két kilogramm súlyú kalapáccsal elfordította a biztonsági kamerát, betörte az üzlet kirakatát, társa pedig a kitört üvegen át táskába pakolta az ékszereket.
Egy szolgálaton kívüli rendőr azonban meglátta és felszólította őket, hogy hagyják abba a bolt kifosztását, erre rátámadtak, s megpróbálták megütni. Amikor járókelők a rendőr segítségére siettek, a rablók - a már 2,6 millió forint értékű ékszert tartalmazó táskát hátrahagyva - elmenekültek.
A rendőrség rövid időn belül elfogta őket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:20 Emberi ostobaság miatt ebrendészek vitték el az utcacicákat Dorozsmán - most azt keresik, hova kerültek
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


