Bűnügy
Házi őrizetbe került az ittasan lövöldöző volt rendőrtiszt
Házi őrizetbe került az a volt rendőrtiszt, aki ittasan több lövést adott le december elsején egy csepeli társasházban a lépcsőház plafonjára és rálőtt egy férfira.
2017.01.04 13:06MTIA Fővárosi Törvényszék szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleményében tudatta: a házi őrizetét rendelte el a Budai Központi Kerületi Bíróság annak a volt rendőrnek, aki ellen emberölés kísérlete miatt folytat nyomozást a Budapesti Nyomozó Ügyészség.
A megalapozott gyanú szerint az ittas rendőr egy társasház lépcsőházában, rövid szóváltás után rálőtt egy férfira engedéllyel tartott önvédelmi fegyverével. A sértett éppen becsukta a tűzlépcsőház ajtaját, így a lövedék a véletlennek köszönhetően nem találta el, hanem az ajtón átfúródva a falban állt meg.
Az előzetes letartóztatás meghosszabbítását az ügyészség arra hivatkozva kezdeményezte, hogy szabadlábon hagyása esetén a gyanúsított veszélyeztethetné a bizonyítási eljárást.
A gyanúsított védője házi őrizet elrendelését kérte, mondván, védence eddig is együttműködött a hatóságokkal, a bizonyítékokat nem tudja megsemmisíteni, a tanúvallomások pedig már rendelkezésre állnak, és ügyfele rendszeres orvosi ellátást igényel.
A bíróság az ügyészi indítványt részben megalapozottnak, a védő indítványát megalapozottnak találta.
A bírósági végzés indokolása szerint a gyanúsított terhére rótt bűncselekmény tárgyi súlya kiemelkedő, ugyanakkor a bíróság szerint házi őrizet elrendelésével is megfelelő mértékben korlátozni lehet a szökés veszélyét. A gyanúsított lakhatása, megélhetése biztosított, erősek a családi kötődései, jelenléte az eljárási cselekményekben már a házi őrizet elrendelésével is biztosítható - állapították meg.
A végzés nem jogerős.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


