Ünnep
II. Erzsébet nem vett részt a karácsonyi istentiszteleten
Nem volt jelen a brit uralkodó a királyi család hagyományos karácsonyi templomlátogatásán, mivel még mindig lábadozik heveny megfázásából.
2016.12.25 16:00MTIII. Erzsébet királynő, aki az idén ünnepelte 90. születésnapját, az évtizedekre visszanyúló hagyománynak megfelelően Sandringham kastélyában tölti a karácsonyt 95 esztendős férje, Fülöp edinburghi herceg társaságában. A héten már az is komoly feltűnést keltett, hogy az idős királyi házaspár a tervezettnél egy nappal később tudott csak elindulni Londonból a kelet-angliai Norfolk megyében lévő téli rezidenciára. Az udvar szűkszavú tájékoztatása szerint ennek az volt az oka, hogy mindkettőjüket erős nátha gyötörte.
A királyi család karácsony napján hagyományosan meglátogatja a sandringhami kastélyhoz közeli kis anglikán templomot, ahol mindig több százan gyűlnek össze üdvözlésükre.
A Buckingham-palota – a királyi család első számú londoni rezidenciája és hivatala – azonban már a vasárnapi szertartás kezdete előtt tudatta, hogy a királynő ezúttal nem lesz jelen, mivel még mindig lábadozik erős megfázásából, és gyógyulását az segíti a legjobban, ha egyelőre nem mozdul ki.
A palota szóvivője hangsúlyozta azonban, hogy az uralkodó a házon belüli vasárnapi ceremóniákon és a hagyományos karácsonyi családi ebéden részt vesz.
II. Erzsébet királynő ugyancsak karácsony első napján intézi éves üzenetét az Egyesült Királyság és a jórészt egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség népeihez, de a délután elhangzó beszédet előre rögzítik, és felvételről sugározzák.
Fülöp herceg, aki az elmúlt napokban szintén beteg volt, részt vett a vasárnapi családi templomlátogatáson. Ott volt Károly trónörökös és hitvese, Kamilla cornwalli hercegnő is.
Vilmos herceg – Károly és néhai első felesége, Diana hercegnő elsőszülött fia, aki majdan szintén az Egyesült Királyság uralkodója lesz – felesége, Katalin hercegnő társaságában Katalin szüleinél tölti a karácsonyt.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


