Izraelita ünnep
Szombaton kezdődik a hanuka
Szombaton kezdődik a hanuka, az egyik legnagyobb zsidó ünnep, amelyen a zsidóság a jeruzsálemi templom újbóli felszentelésére emlékezik.
2016.12.24 03:30MTIEbből az alkalomból az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) szervezésében meggyújtják a hanuka első lángját a budapesti Nyugati téren.
A nyolcnapos rendezvény díszvendégei mások mellett Jószéf Amrani, Izrael budapesti nagykövete, Latorcai Csaba, a Miniszterelnökség helyettes államtitkára, Fischer Iván Kossuth-díjas karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója, Bagdy Gábor, főpolgármester-helyettes, Vattamány Zsolt (Fidesz-KDNP), Erzsébetváros polgármestere és Karácsony Gergely (Párbeszéd), Zugló polgármestere lesznek - közölte az EMIH.
Az ünnep első estéjén egy, majd minden este egy-egy újabb lángot gyújtanak meg a kifejezetten erre az ünnepre készített, csak ilyenkor használt menórán, a hanukián. A hanukia a hétágú menórával szemben kilenckarú: nyolc ága van a nyolc napra való egy-egy gyertyának és egy kilencedik az ezeket meggyújtó "szolgagyertyának".
Az ókori ázsiai Szeleukida Birodalom akkori uralkodója, IV. Antiokhosz Epiphanész időszámítás előtt 168-ban elfoglalta Jeruzsálemet, és megtiltotta a zsidó vallás gyakorlását. A zsidók azonban föllázadtak, és három évvel később Júdás Makkabeus vezetésével visszafoglalták a templomot. Úgy tartják, hogy a zsidó szabadságharcosok a szentély megtisztításakor csupán egy napra elegendő tiszta olajat találtak, amikor szerették volna újból meggyújtani a fényt a menóra mécseseiben. A hanuka annak állít emléket, hogy isteni csoda folytán nyolc napon át égett az egy napra elegendő olaj.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


