Kormány
Áder Jánost jelöli a Fidesz államfőnek
Teljes volt a konszenzus a Fidesz elnökségében arról, hogy Áder János legyen a következő államfőjelölt.
2016.12.22 07:33ma.huKósa Lajos alelnök-frakcióvezető a Fidesz Dobogókőn tartott elnökségi ülése után a Magyar Időknek hangsúlyozta: a kétnapos ülésen konszenzus volt arról, hogy Áder János államfő – akinek jövő májusban jár le a mandátuma – legyen a köztársaságielnök-jelölt.
Kósa Lajos elmondta azt is, hogy az ülésen áttekintették a politikai helyzetet, és foglalkoztak a kampányhoz kapcsolódó szervezeti és személyi kérdésekkel. Hozzátette: azt tekintették át, hogy a választókerületi elnökök megbízása, további kinevezése miként történjen.
Mint ismert, Orbán Viktor a múlt héten arról beszélt, hogy miután az elnökség tárgyal a köztársasági elnök lehetséges személyéről, a parlamenti frakciókkal is megvitatják a jelölteket. A miniszterelnök jelezte, javaslatát csak azt követően fogja megtenni, ha meghallgatták a különböző véleményeket. Arról is beszélt: Áder Jánost nagyra értékeli, és a komoly lehetőségek között van, hogy ő folytassa a munkáját.
Korábban a sajtóban Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének neve is felvetődött a köztársasági elnöki poszt kapcsán.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


