Közoktatás-higiénia
Kevés a takarító, a diákok sikálják a padokat az egyik budapesti iskolában
Kiszervezték a munkát, így a korábbi öt helyett csak egy-két takarító jut ötszáz gyerekre.
2016.12.21 08:12ma.hu
Fotó: MTI
Rendhagyó "takarítótízperceket" tartanak a gyerekeknek az egyik budapesti iskolában - írja a Blikk. A lapnak egy neve elhallgatását kérő dolgozó azt mondta, hogy miután kiszervezték a takarítást, a korábbi öt helyett már csak egy, legfeljebb két takarító jut ötszáz gyerekre - ezért a diákok kénytelenek maguk elvégezni a legalapvetőbb munkákat.
" Az őszi, náthás, hányós időszak kész horror: a közelmúltban rosszul lett egy gyerek. Húsz percet kellett várni a takarítóra, hogy feltakarítsa a hányást! Rendszeresítettünk fertőtlenítőkendőt, jobb híján a tanárok és a gyerekek sikálják a padokat. Ez nem játék: féltem a gyerekeket, főleg most, hogy már az agyhártyagyulladás miatt is aggódni kell!" - mondta.
A Blikk több több fővárosi önkormányzatot is megkeresett, de lapzártáig csak az újpesti válaszolt. Mint közölték, a Klebersberg Intézményfenntartó Központ (Klik) szabályozza a takarításokat az iskolában. A IV. kerületi sulikban nappal egy-két takarító dolgozik Molnár Szabolcs alpolgármester szerint. Molnár hozzátette, az oktatási intézmények fenntartói feladatainak átadását követően a munkaszervezés módja és időpontja gyökeresen átalakult.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


