Jövő áprilisig
Meghosszabbították a nyomozást a 4-es metró ügyében
Jövő áprilisig meghosszabbította a Legfőbb Ügyészség a 4-es metró ügyének nyomozását.
2016.11.29 09:45MTIA Magyar Idők azt írta: a metrókocsik beszerzésével összefüggésben 2011-ben vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel elkövetett vesztegetés bűntette és más bűncselekmények miatt indult nyomozás idén szeptember 16-án került a főügyészség hatáskörébe, és a korábban december 3-ig megállapított nyomozási határidőt hosszabbította meg a Legfőbb Ügyészség.
A Magyar Idők arról is írt, hogy értesüléseik szerint már több gyanúsítottat is számon tart a nyomozó hatóság a vizsgálatban, de azt, hogy pontosan kikről van szó, a nyomozás érdekeire hivatkozva a Központi Nyomozó Főügyészség nem közölte.
Az ügyben vizsgálat azután indult, miután a Fidesz 2010-es választási győzelmét követően az Állami Számvevőszék megvizsgálta a 4-es metró beruházását és a járműbeszerzéseket.
A számvevőszék jelentése szerint a beruházással a magyar államot és a fővárosi önkormányzatot jelentős vagyoni hátrány érte. Akkor hűtlen kezelés miatt az új városvezetés és a számvevőszék is feljelentést tett - írta a lap.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


