Paraszolvencia
Jobbik: le kell számolni a hálapénz rendszerével
Ennek érdekében pedig béremelésre és a finanszírozás javítására van szükség az egészségügyben.
2016.10.30 23:30MTIA Jobbik szerint záros határidőn belül le kell számolni a hálapénz jelenlegi rendszerével, ennek érdekében pedig béremelésre és a finanszírozás javítására van szükség az egészségügyben.
Lukács László, a Jobbik frakcióvezető-helyettese vasárnap Budapesten sajtótájékoztatón elmondta, a párt megkérdezte a 106 magyarországi fekvőbeteg-ellátást nyújtó intézmény vezetőjétől, hogy engedélyezik-e dolgozóiknak az ellátás utáni hálapénz elfogadását.
Az intézmények mintegy 80 százaléka válaszolt, és csak elenyésző kisebbségükben - például Miskolcon, Ózdon vagy Veresegyházán - nem lehet hálapénzt elfogadni - ismertette az eddigi eredményeket.
A frakcióvezető-helyettes közölte, a megkérdezett intézmények felkerülnek majd egy "hálapénztérképre", amelyen tisztán látszódni fog, hogy hol fogadnak el hálapénzt és hol szabadultak meg tőle.
Lukács László úgy fogalmazott, a hálapénzre vonatkozó jelenlegi szabályozás egy "szoftkorrupt rendszer". Ugyanis ha valaki az ellátás előtt kéri, az büntető törvénykönyve ütközik, de van legális része is, amikor az ellátás után adják és fogadják el. Utóbbira viszont csak akkor van lehetőség, ha az intézményvezető ezt engedélyezi - tette hozzá.
Kiemelte, határidőt kell szabni a rendszert átalakítására, ennek feltétele az egészségügyi dolgozók jelenlegi bérének kétszeresére, háromszorosára emelése, valamint az egészségügyi intézmények konszolidációja, a finanszírozási helyzet javítása.
Hozzátette, a Jobbik által indított a "valódi nemzeti konzultációban" részt vevő 4,2 millió háztartásban élőnek is lehetősége van elmondani a véleményét a hálapénzről.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


