Bezárt a bazár
Pecina: a Népszabadság felfüggesztésének gazdasági okai vannak
A lapot kiadó Mediaworks összforgalmának tíz százaléka a Népszabadságból származik, azonban a laphoz köthető kiadások a cég teljes nyereségét negyven százalékkal csökkentik.
2016.10.16 01:20MTIA Népszabadság az elmúlt tíz évben csak veszteséget termelt, a példányszám drasztikusan csökkent, mivel az emberek már nem érdeklődtek az újság iránt - mondta Heinrich Pecina osztrák üzletember, a lapot is kiadó Mediworks tulajdonosának, a Vienna Capital Partnersnek (VCP) a vezetője a Profil című osztrák gazdasági hetilap online kiadásában szombaton megjelent interjúban.
A Mediaworks egy hete tájékoztatott arról, hogy felfüggesztette a Népszabadság nyomtatott és internetes formában történő kiadását a lap új koncepciójának kialakításáig. A kiadó döntését közleményében azzal indokolta, hogy a lap példányszáma az elmúlt tíz évben 74 százalékkal, azaz 100 ezer példányt meghaladó mértékben csökkent, így az 2007 óta több mint 5 milliárd forint veszteséget termelt, és idén is jelentős veszteséget halmozott fel.
Az osztrák üzletember szerint a történteknek csak gazdasági okai vannak. Tájékoztatása szerint a közelmúltban a lap működési vesztesége nagyságrendileg egymillió euró volt évente. A lapot kiadó Mediaworks összforgalmának tíz százaléka a Népszabadságból származik, azonban a laphoz köthető kiadások a cég teljes nyereségét negyven százalékkal csökkentik - áll az interjúban.
A cikk szerint Pecina 2015-ben a lapot a szocialista pártnak akarta eladni. Mint fogalmazott, mindent elmond, hogy a Magyar Szocialista Pártnak nem volt "bátorsága", hogy átvegye az újságot. "A most hangoskodók közül senki sem akarja a lapot" - mondta.
Az üzletember a Profilnak arról is beszélt, hogy kölcsönösen tisztelik egymást Orbán Viktor miniszterelnökkel, függőségi viszony azonban nincsen közöttük.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


