Költségvetési csalás
Gyanúsítottként hallgatta ki az ügyészség Mengyi Rolandot
A gyanúsított tagadta a bűncselekmények elkövetését, érdemi védekezést terjesztett elő és panasszal élt a gyanúsítással szemben.
2016.10.11 10:47MTIA Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) gyanúsítottként hallgatta ki Mengyi Roland (Fidesz) országgyűlési képviselőt, majd több helyszínen házkutatást tartott - közölte a főügyészség kedden az MTI-vel.
Mengyi Roland tagadta a bűncselekmények elkövetését, érdemi védekezést terjesztett elő és panasszal élt a gyanúsítással szemben - olvasható az MTI-hez eljuttatott közleményben.
Közölték, a KNYF a politikust "vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés bűntettének, bűnszövetségben és bűnsegédként elkövetett különösen nagy vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntette kísérletének megalapozott gyanúja" miatt hallgatta ki hétfőn. Ugyanezen a napon a főügyészség több helyszínen házkutatást tartott, melyek eredményeként több helyszínen bizonyítékokat foglalt le.
Mint írták, az országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését Polt Péter legfőbb ügyész indítványozta.
A gyanúsított szabadlábon védekezik. A nyomozás határideje december 12.
Az Országgyűlés szeptember 12-én függesztette fel a fideszes Mengyi Roland mentelmi jogát.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


