Áttörés
Teréz körúti robbantás: nagy bejelentésre készülnek
Áttörés történhetett a nyomozásban.
2016.09.25 18:26ma.huMa este fél hétre hirdették meg a rendkívüli tájékoztatót, amikor már több kérdésre is választ kaphatunk. Az eddigi találgatások nyomán az látszik, hogy nagy valószínűséggel robbantás történhetett, de a vizsgálat, az eddigi információk ellenőrzése még most is tart.
Mindenesetre az ügyben a rendőrség még nem adott ki senki ellen körözést, viszont újabb felhívást tett közzé:
A rendőrség kéri, hogy mindazok – állampolgárok, jogi személyiséggel rendelkező vagy nem rendelkező vállalkozások –, akik Budapest teljes közigazgatási területén belül térfigyelő kamerát üzemeltetnek, hogy rögzített felvételeiket 30 napig, azaz 2016. október 24-éig szíveskedjenek megőrizni.
Ez feltehetően arra utal, hogy a robbanás helyszínére érkezőket, onnan távozókat akarnak megtalálni.
A rendőrség továbbra is kéri, hogy aki a robbanás helyszínén vagy annak közelében tartózkodott, illetve aki a történtekkel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen az ingyenesen hívható 06-80-620-107 telefonszámon, illetve hívja a 107 vagy a 112 nemzeti segélyhívó telefonszámok valamelyikét.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


