Illegális bevándorlás
Szakértő: ma már nem vitatott a határvédelem fontossága
Tavaly 70 milliárd forintot, idén mintegy 100 milliárdot költ a magyar állam menekültügyi ellátásra, határvédelemre.
2016.09.17 02:30MTIMa már nem vitatott a határvédelem fontossága, pedig korábban még nemzetközi felháborodást keltett a kerítés - mondta Szántó Miklós, az Alapjogokért Központ munkatársa az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában.
Tavaly 70 milliárd forintot, idén mintegy 100 milliárdot költ a magyar állam menekültügyi ellátásra, határvédelemre. Ez a következménye annak, hogy nyugati politikusok szinte meghívták a migránsokat, akik viszont így áldozatai nemcsak a saját terroristáiknak, de a brüsszeli politikusoknak is - mondta Szántó Miklós.
Nem szabad engedni, hogy a potenciális befogadók is áldozattá váljanak - hangsúlyozta az Alapjogokért Központ munkatársa.
Kifejtette: a genfi menekültjog eredeti célja, hogy akit valóban üldöznek, az védelmet kapjon az első olyan országban, ahol ez garantálható. Például a Szíriából menekülők esetében ez lehet Törökország, Libanon vagy Jordánia.
Az emberi jogi fundamentalisták azonban kiforgatták a genfi jogot és egy globális szociális jogként értelmezik, amely ott és akkor jár, ahol csak az érintettek ezt akarják. Ez a felfogás szivárgott be az uniós jogalkalmazásba is - értékelt Szántó Miklós.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


