Országgyűlés
A miniszterelnök felszólalásával kezdődik a parlamenti ősz
A kormányfő 13 órától szólhat képviselőtársaihoz, amire valamennyi frakció reagálhat majd.
2016.09.12 06:56MTIOrbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődik ma az Országgyűlés őszi ülésszaka.
A házelnök napirendi javaslata alapján a kormányfő 13 órától szólhat képviselőtársaihoz, amire valamennyi frakció reagálhat majd.
Ezt követően két új ellenzéki képviselő teheti le esküjét: a Jobbik padsoraiban Pintér Tamás váltja Novák elődöt, a párt korábbi alelnökét, míg az LMP-ben Schiffer András volt frakcióvezető, társelnök helyét Hadházy Ákos Ányos veszi át.
A képviselők a mandátumigazolások után új tagot választanak a Magyar Nemzeti Bank (MNB) monetáris tanácsába, amire azért van szükség, mert Bártfai-Mager Andrea távozott a testületből, mivel postaügyért és nemzeti pénzügyi szolgáltatásokért felelős kormánybiztos lett. A tanács új tagja Kardkovács Kolos, a jegybank korábbi jogi és szanálásért felelős ügyvezető igazgatója lehet, akinek jelölését a Fidesz-frakció egyhangúlag támogatta.
A parlamentnek döntenie kell a fideszes Mengyi Roland mentelmi jogáról is, miután a legfőbb ügyész kezdeményezte annak felfüggesztését egy a 168 órában nyilvánosságra került korrupciógyanús ügyben. Mengyi Roland korábban közölte, teljes mértékben együttműködik a hatóságokkal, és azt kéri képviselőtársaitól, hogy szavazzák meg mentelmi jogának felfüggesztését "a valóság mielőbbi tisztázása érdekében". Lázár János, a Miniszterelnökség vezetője legutóbb úgy fogalmazott: a képviselőnek magáért kell helyt állnia, a kormány nem tervezi, hogy helyt áll érte.
Az ülésnap interpellációkkal és azonnali kérdésekkel folytatódik, majd nemzetközi szerződések kihirdetéséről szóló javaslatok vitáival ér véget.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


