Bűnügy
KKM: nem kért konzuli segítséget a Németországban megerőszakolt magyar nő
Nem kért konzuli segítséget az a magyar nő, akit a gyanú szerint három eritreai férfi a hét végén megerőszakolt a türingiai Mühlhausenben.
2016.09.01 18:50MTIA Thüringer Allgemeine című német lap kedden számolt be az esetről, azt írva: a három férfi vizsgálati fogságban van. Harko Krieg főügyész szerint mindhárom férfi Kelet-Afrikából, Eritreából érkezett Németországba. A gyanú szerint mindhárman megerőszakolták a magyar nőt.
A Thüringer Allgemeine szerint egyelőre nem ismert, hogy "a Magyarországról származó nő" miért tartózkodott Mühlhausenben. A lap szerint erről sem a rendőrség, sem az ügyészség nem adott tájékoztatást.
Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) sajtófőnöke elmondta: a német rendőrség nem értesítette a berlini magyar nagykövetséget a történtekről, de ez nem is kötelessége, csak ha az áldozat ezt kéri.
Amint Szijjártó Péter tárcavezető tudomást szerzett az esetről, azonnal utasította a berlini nagykövetet, hogy vegyék fel a kapcsolatot a helyi rendőrséggel, és jelenleg várják az információkat - közölte a sajtófőnök. Hozzátette: a nagykövetség mindent megtesz azért, hogy kapcsolatba léphessen az áldozattal, és minden segítséget megadjon neki.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


