Fővárosi Közgyűlés
Módosították a hajléktalanrendeletet
A XI. kerületi önkormányzat az eddigieken túl még több olyan közterület kijelölését kérte, ahol tilos a közterületen élni.
2016.08.31 11:46MTIMódosította a fővárosi hajléktalanrendeletet a Fővárosi Közgyűlés szerdán, mivel a XI. kerületi önkormányzat az eddigieken túl még több olyan közterület kijelölését kérte, ahol tilos a közterületen élni.
A XI. kerületi önkormányzat képviselő-testülete május 26-án döntött azon helyszínekről, melyek kijelölését kéri a Fővárosi Közgyűléstől. A kerület szerint az elmúlt két évben olyan közterületi helyszínek alakultak ki, amelyeken rendszeresen életvitelszerűen tartózkodnak a hajléktalanok, és azokat közbiztonsági, településképi vagy kulturális szempontok miatt indokolt a rendelet hatálya alá vonni.
Az eddigiek túl tehát tilos az életvitelszerű közterületi tartózkodás a Bikás park, az Etele út melletti park, a Költők parkja, a Nagyszeben tér, a Nevegy utca - Rétkerülő utca találkozásánál lévő park, a Bartók Béla út Sárbogárdi út és Vasút utca közötti szakasza és ezeknek a határvonalától számított 100 méteres távolságon belüli kerületi tulajdonú közterületen. Továbbá az Alsóhegy utca - Karolina út - Villányi út találkozási pontjától számított 100 méteres körtávolságon belüli kerületi tulajdonú közterületen.
A javaslatot 21 igen szavazattal 7 nem ellenében, 1 tartózkodás mellett fogadta el a testület.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:20 Emberi ostobaság miatt ebrendészek vitték el az utcacicákat Dorozsmán - most azt keresik, hova kerültek
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


