Országgyűlés
Határozatképtelenség miatt rendkívül hamar véget ért a rendkívüli ülés
A rendkívüli ülést a Jobbik kezdeményezte az MSZP és az LMP támogatásával.
2016.08.22 11:38MTIHatározatképtelenség miatt a napirend előtti felszólalások után bezárták az Országgyűlés hétfőre összehívott rendkívüli ülését, így nem került napirendre a választási eljárási törvény levélben szavazás kiterjesztését célzó módosítása.
A rendkívüli ülést a Jobbik kezdeményezte az MSZP és az LMP támogatásával. Az ellenzéki párt azért javasolt jogszabály-módosítást, hogy minden külföldön élő magyar szavazhasson levélben már az októberi kvótareferendumtól kezdve, függetlenül attól, hogy rendelkezik-e állandó magyarországi lakhellyel.
A kormánypártok - amelyek előre jelezték, hogy nem értenek egyet a levélben történő szavazás lehetőségének kibővítésével és nem mennek el az ülésre - politikailag aggályosnak nevezték, hogy az ellenzék egy már kitűzött népszavazás szabályain változtatna. Kósa Lajos, a Fidesz frakcióvezetője korábban rámutatott arra is: a választási eljárási törvény kiállta az Alkotmánybíróság és a strasbourgi emberi jogi bíróság próbáját, emellett a Velencei Bizottság ajánlásait is tartalmazza.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


