Liget Budapest
A Fővárosi Nagycirkusz költözéséről határozott a kormány
Ha esetleg arra menne, ne lepődjön meg, ha már nem lesz ott.
2016.08.18 08:01MTIA nemzeti fejlesztési minisztert és az emberi erőforrások miniszterét bízta meg a kormány a Magyar Közlöny szerdai számában közzétett határozatában azzal, hogy készítsenek előterjesztést a Fővárosi Nagycirkusz költözéséről.
A kormányhatározat szerint a kabinet egyetért azzal, hogy a Fővárosi Nagycirkusz új helyszínre költözzön, felhívja továbbá a két tárcavezetőt, hogy készítsenek előterjesztést a Fővárosi Nagycirkusz költözéséről, az új helyszín és a költözés ütemezésének bemutatásával. Az előterjesztés elkészítésének határideje szeptember 30.
A Liget Budapest projekt megvalósításához szükséges intézkedésekről szóló, 2015. decemberi, átfogó kormányhatározat a programhoz tartozó beruházások között döntött a Fővárosi Nagycirkusz új épületkomplexumának megvalósításáról is.
A 2017-es költségvetési törvényben az Emberi Erőforrások Minisztériumának fejezetébe tartozó nagyberuházások közül a Fővárosi Nagycirkusz elhelyezésére és kialakítására 3,5 milliárd forintot különítettek el.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


