Illegális bevándorlás
600 millióba kerültek eddig a migránsok a bíróságoknak
Helyiségeket kellett bérelniük, informatikai eszközöket beszerezniük, hálózatot bővíteniük. A tolmácsok biztosítása is költséges dolog: egy szomáli nyelvet beszélő tolmács óradíja például 150 ezer forint.
2016.08.17 12:57MTIA migráció kezelése eddig hatszázmillió forint többletkiadást jelentett a bírósági szervezetnek - nyilatkozta Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a Magyar Hírlap szerdai számában.
Handó Tünde a lapnak adott interjúban elmondta: helyiségeket kellett bérelniük, informatikai eszközöket beszerezniük, hálózatot bővíteniük. Mint említette, a tolmácsok biztosítása is költséges dolog: egy szomáli nyelvet beszélő tolmács óradíja például 150 ezer forint.
Közölte azt is, hogy a Szegedi Járásbíróságra csak a határzár tiltott átlépése miatt a múlt évben 817 ügy érkezett, idén több mint 2000. A bírák napi tíz órában, a hét minden napján folyamatosan tárgyaltak, a bíróság minden esetben az elfogástól számított 72 órán belül ítéletet hozott.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


