Felmérés
Minimum 15 ezer forintba kerül az iskolakezdés
A legtöbben már augusztus elején elkezdik a szükséges eszközök beszerzését.
2016.08.09 16:46MTIAz iskolakezdés legalább 15 ezer forintba kerül a magyar családoknak, a legtöbben már augusztus elején elkezdik a szükséges eszközök beszerzését - derül ki a Regio Játékkereskedelmi Kft. legfrissebb felméréséből, amelyet kedden juttatott el az MTI-nek.
Az online kutatás során több mint 1100 hat és tizennégy év közötti gyermekkel rendelkező szülőt kérdeztek meg.
A válaszok alapján az iskolakezdéshez kapcsolódó vásárlások alkalmával egy család egy gyermekre átlagosan 10 és 20 ezer forint közötti összeget költ el a nyáron, ha új iskolatáskára is szükség van, ez akár duplájára is nőhet.
A legtöbben a 10-15 ezres és a 15 ezer forint feletti táskákat keresik. A kezdeti kiadásokat csökkenti, hogy az alsó tagozatos tanulók ingyen juthatnak hozzá a tankönyvekhez.
Felsőbb osztályokban idén a családok negyede nem cseréli le gyermeke meglévő iskolatáskáját, minden második szülő pedig 5 és 15 ezer forint között áldoz egy újra.
A tanszerek beszerzése a megkérdezettek közel 75 százaléka szerint az édesanyák feladata, akik előnyben részesítik a személyes vásárlást (60 százalék), az online és a bolti vásárlás kombinációját pedig 30 százalék választja.
A játékáruház adatai szerint az elmúlt év hasonló időszakához képest a mobileszközről - tabletről vagy okostelefonról - érkező forgalom közel 10 százalékkal nőtt idén.
Az iskolakezdési támogatást alapvető fontosságúnak nevezték a megkérdezettek, mert a családok több mint felénél ilyenkor 10-30 százalékkal nőnek a havi kiadások, minden 5. szülőnél pedig 30-50 százalékkal is emelkedhet a havi költségvetés a tanévre való felkészüléssel.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


