Baleset
Vádat emeltek egy tűzoltóautónak ütköző nő ellen
Előzés közben nem vett észre két, vele szemben megkülönböztető jelzéssel haladó tűzoltóautót és nekikütközött a 4-es úton 2014 decemberében.
2016.08.09 10:09MTIVádat emelt a Budakörnyéki Járási Ügyészség közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt egy nő ellen, aki előzés közben nem vett észre két, vele szemben megkülönböztető jelzéssel haladó tűzoltóautót és nekikütközött a 4-es úton 2014 decemberében - közölte a Pest megyei főügyész kedden az MTI-vel.
Szabó Ferenc hozzátette: a balesetben heten, köztük hat tűzoltó sérült meg.
Felidézte: aznap délelőtt a monorierdői asszony az autójával Budapest felé tartott. Derült idő volt, a járművek hibátlan, száraz úttesten, közepes forgalomban közlekedtek. A vádlottal szemben megkülönböztető fény- és hangjelzéssel egymás mögött haladt két tűzoltójármű. Az elsőben hat, a mögötte haladóban két tűzoltó utazott.
A nő előtt haladó személyautó vezetője a szirénázó tűzoltójárművek láttán lassított és lehúzódott. A vádlott azonban a tűzoltóautók megkülönböztető jelzése és a záróvonal ellenére megelőzte az előtte lehúzódó gépkocsit.
Az asszony előzés közben az elöl haladó tűzoltójárműnek ütközött. Ennek következtében az irányíthatatlanná vált, a szalagkorlátnak csapódott, felborult, majd az út menti ház kertjébe zuhant, közben egy személyautóhoz és a másik tűzoltóautóhoz csapódott. Ez a másik tűzoltóautó is felborult, majd a szalagkorláton fennakadva megállt, miközben két személygépkocsinak ütközött.
A két tűzoltójárművet és négy személyautót érintő balesetben hét ember, köztük hat tűzoltó sérült meg, ketten súlyosan.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


