Növelnék a politika befolyását
Örvényben a médiatörvény tervezete
Úgy tűnik, hogy hiába volt az ötpárti erőfeszítés: a parlamenti erők a nyilvánosság felháborodása nyomán meghátrálni látszanak saját médiatörvény-tervezetüktől, amely médiahatóságot állítana föl, illetve növelné a politika befolyását a közmédiumokra - írta a szerdai Népszabadság.
2008.11.12 07:45NépszabadságA lap értesülései szerint az MSZP élesen bírálja egyebek közt a médiahatóság szinte rendőri jogosítványait, valamint azt, hogy egy ilyen példátlanul erős hatósággal szemben nem lenne, aki szükség esetén az újságírókat és a sajtószabadságot védené - olvasható a cikkben. Jánosi Györgyöt, aki az MSZP-frakcióban hivatalosan "vitte" a médiatörvény ügyét, a Népszabadság lapzártáig nem tudta elérni.
A Fidesz szakpolitikusa, Szalai Annamária nyilvánvalónak tartja, hogy ha a munkaanyagból ötpárti indítvány lesz, azt még módosítják. A médiahatóság jogköreit feszegető kérdésre azt válaszolta: e hatóság kizárólag piacfelügyeleti ügyekben kaphatna a Gazdasági Versenyhivatalhoz hasonló jogosítványokat - félreértés vagy pontatlan szövegezés következménye az a hiedelem, hogy jogköre egyéb területekre is kiterjedne.
A lap azon felvetésére, hogy nemcsak megmaradna, hanem még növekedne is a pártok befolyása például a közmédiumokra, Szalai azt válaszolta: "Elég volt a szemforgatásból. Tisztább viszonyokat teremt, ha a politikai döntéseket a politikusok hozzák meg, és nem hárítják tovább látszólag független testületekre." Pető Iván, az SZDSZ médiáért felelős politikusa a Népszabadságnak csak annyit mondott: a médiatörvény munkapéldányát ért bírálatok "részben tárgyi tévedéseket tartalmaznak, részben az eljárást kifogásolják, részben másról szólnak, mint maga a törvénytervezet".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


