Illegális bevándorlás
Véget értek a tiltakozások a kiskunhalasi befogadóállomáson
Három arab migráns azzal fenyegetőzött, hogy kiugranak az épületből, ha nem teszik nyílttá a tábort.
2016.07.27 23:00MTI
MTI Donka Ferenc
Véget értek a tiltakozások Kiskunhalason, a Szegedi úti befogadóállomáson - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon szerda este.
Bakondi György, a miniszterelnök belbiztonsági főtanácsadója az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában közölte: három arab migráns azzal fenyegetőzik, hogy kiugranak az épületből, ha nem teszik nyílttá a tábort.
A rendőrség tájékoztatása szerint a második emeleten, a lakóépületük ablakában álló férfiak eleget tettek a rendőri felszólításnak, és felhagytak a tiltakozásukkal.
Korábban két migráns felmászott a fogadóközpont egyik épületének tetejére, a tábor megnyitását vagy legalább nyitottá tételét követelve. Azzal fenyegetőztek, hogy ha nem engednek követelésüknek, akkor leugranak, azonban ők már korábban lemásztak.
Jelenleg rend van a befogadóközpontban.
A rendőrség továbbra is jelentős erőkkel biztosítja az intézményt és környékét, fenntartja Kiskunhalason a közrendet - írta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


