Otthon melege
Az utolsó két régióban is megnyílik a hűtőgépcsere-pályázat
A támogatás mértéke az új hűtőgép vagy fagyasztógép vételárának 50 százaléka lehet.
2016.07.23 20:32MTIFolytatódik a július 4-én indult, államilag támogatott hűtőgép- és fagyasztócsere-program az utolsó két régióban, jövő hétfőn a közép-dunántúli régióban, kedden pedig a közép-magyarországi régióban nyílik meg a jelentkezések benyújtásának lehetősége.
A rendelkezésre álló keretösszeg 500 millió forint, ezt a régiók között a lakosság arányában osztották el.
Az Otthon Melege Program keretében meghirdetett pályázat során előnyben vannak az energiatakarékos készülékek beszerzését tervező nagycsaládosok és nyugdíjasok, minden régióban elsőként ők adhatják be támogatási kérelmeiket a pályázati portálon keresztül, elektronikus úton.
A nagy érdeklődést mutatja, hogy az észak-alföldi régióban a reggel 8-kor indult pályázatot a rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt néhány óra múlva felfüggesztették, a nyugdíjasok és a nagycsaládosok 13 óráig adhatták be jelentkezésüket. A dél-alföldi régióban az indulás napján 10 óráig lehetett pályázni, az észak-magyarországi régióban, a nyugat-dunántúli régióban és a dél-dunántúli régióban pedig reggel 9 óráig.
A pályázatot minden régióban egy-egy órára megnyitották, illetve megnyitják valamennyi nagykorú pályázó számára, két nappal a nyugdíjasok és a nagycsaládosok számára fenntartott időpont után.
A támogatás mértéke az új hűtőgép vagy fagyasztógép vételárának 50 százaléka lehet, azzal a kitétellel, hogy a támogatás összege A+ energiaosztályú készülék választása esetén maximum 25 ezer, A++ energiaosztály esetén 35 ezer, míg A+++ energiaosztályú háztartási nagygép esetén legfeljebb 45 ezer forint.
A részletes pályázati útmutató a https://hgcs-2016.nfsi.hu/ oldalon érhető el.
A 2014 szeptemberében indult Otthon Melege program eddig csaknem 17 milliárd forint összértékben biztosított támogatást, ezzel több mint 85 ezer háztartás energiahatékonyságának javulását segítette.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:29 Vízszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
- 14:26 Seattle-ben több tucat Izrael-ellenes tüntetőt vettek őrizetbe Washington állam egyetemén
- 12:24 Gyurcsány Ferenc visszavonul a közélettől
- 10:23 Budapesten fogták el egy bűnszervezet Lengyelországban körözött vezetőjét
- 8:22 Nyugdíjkorrekciót javasol a miniszterelnöknek írt levelében a Nyugdíjas Szervezetek Egyeztető Tanácsa
- 6:40 Nyitott hasfallal született erdélyi kislányon végeztek sikeres műtéteket Szegeden
- 0:00 Életbe lépett a Putyin által javasolt tűzszünet - Kijev elutasítja a békeajánlatot
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06