Török puccskísérlet
A KKM továbbra is óvatosságot kér a magyaroktól
Törökországban csütörtöktől 90 napos időszakra szükségállapotot hirdettek a múlt pénteki sikertelen puccskísérlet miatt.
2016.07.21 13:12MTIA Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) konzuli szolgálata továbbra is elővigyázatosságot kér a Törökországba készülő és ott tartózkodó magyar állampolgároktól csütörtökön közzétett figyelmeztetésében.
A konzuli szolgálat emlékeztetet: Törökországban csütörtöktől 90 napos időszakra szükségállapotot hirdettek a múlt pénteki sikertelen puccskísérlet miatt.
A hivatalos közlemények szerint a rendkívüli állapot lehetséges intézkedései az állami szervek működésének javítását, az állami döntéshozatali eljárás gyorsítását szolgálják, és a szükségállapot az emberek hétköznapjait nem érinti.
A konzuli szolgálat az országba utazó és ott tartózkodó magyarok figyelmét ismételten és nyomatékosan felhívta korábbi utazási tanácsaikra: tanúsítsanak fokozott elővigyázatosságot az utazás alatt, tartózkodjanak a részvételtől a tüntetéseken, tömegdemonstrációkon és kerüljék el azok helyszíneit.
A kormány a puccskísérlet éjszakája óta az utcára hívja a tömegeket, ezért különösen a nagyobb városokban a politikai demonstrációk, szimpátiatüntetések mindennaposak lehetnek.
A konzuli szolgálat ismét azt kérte a magyaroktól, hogy regisztráljanak a honlapjukon.
Az ankarai magyar nagykövetség a +90 533 699 3694-es, az isztambuli főkonzulátus pedig a +90 533 375 8715-ös ügyeleti telefonszámon érhető el.
Recep Tayyip Erdogan török elnök szerda este jelentette be, hogy három hónapos rendkívüli állapotot rendel el a múlt heti puccskísérlet miatt, elmondása szerint a demokrácia, a jogállamiság és az alapvető szabadságjogok védelmének érdekében. A meghiúsított katonai puccskísérletet követően nagyszabású tisztogatás vette kezdetét a török hadseregben, igazságszolgáltatásban és oktatásban. Öt nap alatt több tízezer embert vettek őrizetbe vagy távolítottak el tisztségéből az államcsínnyel összefüggésben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:02 Az amerikai légierő sikeres csapást mért Iránra
- 6:16 Baleset a budaörsi repülőnapon: nézőkre dőlt egy LED-fal, hárman kórházba kerültek
- 22:43 Ezrek ünnepelték Stonehenge ősi köveinél a nyári napfordulót
- 20:07 Gyönyörű baleset - ütközés után beindult a tüzijáték-rakomány a kamionban - videó
- 18:53 Újabb idegenhonos faj bukkant fel az Alcsi Holt-Tiszán - már szaporulat is bizonyítható
- 16:03 Alien-szerű lények vonultak át az úton Kingsportban - videó
- 14:31 Hatalmas tűz tombol a horvát tengerparton
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06